Egy kezdő gombász naplója

Minek nekem szakellenőr?

2018. július 12. - Piruló galóca

Ha egy mondattal szeretném megválaszolni a kérdést: azért, barátom, mert nem akarsz meghalni! Ugyanis az nem elég, ha valaki biztosan felismeri a gyilkos galócát, vagy csak olyan gombát szed le, amit az egész család ismer, mert már a nagypapa is ezt szedte.

1_29.jpgA sárgástönkű kígyógomba (Mycena renati)  a szakellenőrnél maradna, mert ugyan nem mérgező, de étkezésre alkalmatlan 

Tovább

Hogyan lettem gombász?

1. rész: A kaland kezdete

Mondhatnám, hogy nagyapám kézen fogott, és elindultunk erdőn-mezőn, hogy gombákat keressünk a vacsorához. Mondhatnám, de nem lenne igaz. Nagyapám vajmi keveset értett a gombákhoz, viszont valóban kézen fogott, bár nem az erdőbe, hanem a közeli stadionba vitt. Hogy melyik csapat játszott ott, az most lényegtelen, de ettől inkább sportrajongó lettem, mint gombász.

nagy_ozlab_1.jpg

Valójában a családomban én voltam az egyetlen, aki rajongott a természetért, végiglépkedve azon az úton, amin akkoriban mindenki: először madarászkodtam, kétéltűeket és hüllőket kajtattam, végül a denevéreknél kötöttem ki, de ez egy egészen másik történet.

Tovább

Szeme van a fülhöz

Először is le kell szögeznem, szerencsés fickó vagyok. A feleségem imád gombászni, gyakran járjuk együtt az erdőt, nélküle néha meg sem találnám a kalapos zsákmányt. A kalaptalant még annyira sem. A júdásfülgombára (Auricularia auricula judae) gondolok, amiről sokaknak a kínai gasztronómiából ismert rokona, a fafülgomba (Auricularia polytricha) juthat eszébe. Stimmel a dolog, a júdásfülgomba is ehető, ugyanúgy felhasználható levesekhez, keleti ételekhez - és nyugatiakhoz is -, mint ázsiai rokona.

judasful-vagott.jpg

Mint fent jeleztem, a legritkább esetben fordul elő, hogy a júdásfülgombát én találom az erdőben, általában életem párja veszi észre. Persze ez mindegy is, neki legalább szeme van a fülhöz. Tulajdonképpen az sem lenne baj, ha minden fajt be tudnánk osztani egymás között, és így biztosan észre is vennénk minden gombát gyűjtés közben.

De mi legyen a tönkjével?

Imádom az olyan napokat, amikor az egész napos kutatás során összesen 2-3 gombát találunk. Ilyenkor sincs kivétel, viszem a szakellenőrhöz - nem azért, mert például a nagy őzlábgombáról (Macrolepiota procera) nem tudnám eldönteni, hogy ehető-e. Vannak szabályok, amikből az ember nem enged.

nagy_ozlab_4_kosarban.jpg

Tovább

Nem bántották a bocskorost

Korábban bizakodó voltam, hogy a bebetonozott kertvárosi faodúban nőtt, védett óriás bocskorosgombát (Volvariella bombycina) nem bántják az ott lakók. Igazam lett, nem bántották, ami már önmagában is örömteli, de nagyszerű az is, hogy a róla készült képsort ki tudtam egészíteni az elpusztult, esőáztatta, rothadásnak indult termőtestekkel. Így teljes a sorozat.

bocskoros4.jpg

Tovább

Munkaidőben édes a gombászás

Évekkel ezelőtt fotóriporterként dolgoztam. Jogosítvány nélkül elég kemény foglalkozás, pláne, ha vidékre kell menni valamiért. Egy esztergomi munkát követően egy másik lap fotósa hozott haza. Nem sokat tudtunk egymásról, ha találkoztunk korábban, mindig munka közben volt, olyankor nem nagyon beszélget az ember másról.

nagy_ozlab_2.jpg

Tovább

A halál a boszorkánykörben vár

Aki szaftos történetre vágyik a fekete mágia világából, lapozzon tovább bátran, számára nincs itt semmi látnivaló. Csupán a kezdő gombászok durva hibáiról szeretnék írni. Évekkel ezelőtt a húgommal kerestük a kalaposokat a Pilisben, amikor egészen remek kis boszorkánykört találtunk, vagy inkább boszorkánytisztást. Minden tele volt olajzöld színű galambgombákkal, bár arra már nem emlékszem milyen faj volt, mert valami egészen más maradt meg a fejemben arról az alkalomról.

1_50.jpg

Szedtük a vacsoráravalót becsülettel, meg is telt a kosár, aztán száguldottunk a Bosnyák téri piacra a szakellenőrhöz. A gombagyűjtés egyik alapszabálya: ismerd fel a gyilkos galócát, ne edd meg, de le se szedd! A gyilkos galóca (Amanita phalloides) ugyanis alattomos jószág. A termőtest töredéke az ételbe kerülve már elég lehet ahhoz, hogy az óvatlan gyűjtő családostul az örök gombászmezők felé vegye az útját, ráadásul mire a tünetek jelentkeznek, a mérgezéses esetek ötödében már késő az orvosi segítség.

Tovább

Egy baromi nagy gomba a városban

Annál is inkább, mert az ízletes kucsmagombán és az akáccsiperkén kívül még két faj fordult elő a kerítésünkön belül: a gyűrűs tuskógomba (Armillaria mellea), és az a kicsi barna izé, amit egyelőre nem sikerült meghatározni. Előbbiről elkevertem valahol a fotókat, a barnáról meg majd a poszt végén lesznek, mert most nem annyira ő a lényeg.

Szóval, kifelé a kertből, el az első sarokig, ahol azonnal megtaláltuk a blog első védett gombáját. Az óriás bocskorosgomba (Volvariella bombycina) igen látványos, már csak a méretei miatt is. Ugyanakkor az is tény, hogy kifejezetten szép gombával állunk szemben. Mutatom is:

bocskoros1.jpg

Tovább

Ez itt nem az, aminek látszik

A tuják alatt nőtt akáccsiperkék (Agaricus bresadolanusesete elindított valamit bennem, aminek egyelőre csak a technikai hiányosságok tudnak megálljt parancsolni. Ugyanis annak rendje és módja szerint spóramintát vettem róla, és bár csak négyzetrácsos papír akadt sebtiben, azért szép lett a spórakép. Ha rájönnék, hogyan tudom úgy fixálni, hogy se a minta, s a szín ne változzon meg, biztosan elkezdeném gyűjteni a különböző fajok spóraképeit.

sporakep.jpg

Csupán záradékként jegyzem meg, hogy egy ismerős azt mondta erre a képre, hogy olyan, mintha nagyon kellett volna sietnie a mellékhelyiségbe, és a csempét érte volna a találat. Azt hiszem, legközelebb nem négyzetrácsos füzetlapra szóratom majd a spórát...

Az elapaszthatatlan kert

A kertünk kiváló élőhely a gombáknak, legalábbis azoknak, amik a homokos talajt kedvelik. Tavaly újabb fajjal gyarapodott a lista, két akáccsiperke (Agaricus bresadolanus) leskelődött az egyik tuja alatt.

akaccsiperke_1.jpg

Lehetett volna több is, elvégre ehető fajról van szó, aminek egyébként magyar vonatkozása is van: különálló fajként Bohus Gábor írta le 1969-ben. Fontos határozóbélyege a tönk aljából kiinduló micéliumszál, amit nyugodtan nevezhetünk farkincának is, a könnyebb megjegyezhetőség kedvéért.

Tovább