Mondhatnám, hogy nagyapám kézen fogott, és elindultunk erdőn-mezőn, hogy gombákat keressünk a vacsorához. Mondhatnám, de nem lenne igaz. Nagyapám vajmi keveset értett a gombákhoz, viszont valóban kézen fogott, bár nem az erdőbe, hanem a közeli stadionba vitt. Hogy melyik csapat játszott ott, az most lényegtelen, de ettől inkább sportrajongó lettem, mint gombász.

Valójában a családomban én voltam az egyetlen, aki rajongott a természetért, végiglépkedve azon az úton, amin akkoriban mindenki: először madarászkodtam, kétéltűeket és hüllőket kajtattam, végül a denevéreknél kötöttem ki, de ez egy egészen másik történet.

Valamilyen madarásztúrán a Börzsönyben táboroztunk, amikor az egyik kolléga azzal jött vissza, hogy a domb túloldalán nagy őzlábgombák (Macrolepiota procera) tömegét találta. Mentünk, leszedtük, és elkövettük egy hatalmas hibát. Ott helyben, bográcsban elkészítettük és megettük. A hibának nem lett következménye, de azóta sem ettem soha gombát anélkül, hogy szakellenőr látta volna. Még akkor sem, ha őzlábgomba. 

Ez volt az első találkozásom a vadon élő gombákkal a múlt század nyolcvanas éveiben. Folytatása következett, így következik majd itt is.